kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon

A kovászos pizza nyomában - avagy látogatóban LeviBánál

2018/07/08

Ezen a héten a zene, a programok és a kedvezmények világa felől ismét a gasztro felé veszem az irányt. LeviBánál jártam és most nektek is elmondom, hogy miért ajánlom jó szívvel ezt az új Street Food helyet.

 

 

Be kell vallanom, hogy nem ez volt az első látogatásom LeviBánál a Fürdő utca 35-ben. Már jártam ebben az új étteremben több alkalommal is, hol a páromat csaltam el, hol Ági barátosnémmal ültünk be. Mindkét alkalommal nagyon finomakat ettünk és mindennel meg voltunk elégedve, ezért már akkor terveztem, hogy írok majd a blogban is a helyről.

Pénteken ebédidőben gördültem be a Pallone Hotel melletti étteremhez és nagyon örültem, hogy a LeviBá saját parkolójában tudtam megállni, mert így nem kellett a Tesco parkolójában küzdenem a helyért.

 

Kedves felszolgálólányok és Mozsolits Gyöngyi (Levibá párja) fogadtak és a "kötelező" LeviBás szelfim után leültünk beszélgetni a nemrég teljesen megújult étteremben.  Egy nagyon finom málnás limonádé mellett kezdtünk el beszélgetni arról, hogy hogyan is jött a street foodos hely ötlete. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy olyan finom volt a málnás itóka, hogy később muszáj voltam megnézni miből készült. Nem sikítós műszirupból, hanem magas gyümölcstartalmú, prémium szörpből készült, amit mindenképp érdemes kipróbálni, mert isteni!)

Gyöngyi elmesélte, hogy Levente Spanyolországban dolgozott szakácsként és ott szerzett tapasztalatot a vendéglátásban. Amikor szinte váratlanul adódott a lehetőség, hogy a füredi üzletet kibéreljék, Levente rövid gondolkodás után azonnal belevágott a történetbe. 

Teljes stílusváltás után, most letisztult belsővel, hangulatos kültéri résszel és hihetetlenül finom ételekkel várják a vendégeket.

 

A hely egyik specialitása a kovásszal készült pizza, melyet az egyik korábbi "felderítőutamon" már megkóstoltam. Nemcsak hogy finom, de nagy és "gazdagon megrakott" is volt, így valóban azt mondhatom, hogy a más helyekhez képest emberi léptékű és vendégbarát árú hely nálam csillagos ötösre vizsgázott. 

Idő közben csatlakozott hozzánk maga "LeviBá" is, aki elmesélte, hogy ugyan a kovász egy kényes dolog (ezt már a Péklánytól megtanultam annak idején), de megéri a munkát, a befektetett energiát és időt a kovász táplálása, mert a kovásszal készült pizza fényévekkel finomabb, mint a sima élesztős. És mennyire igaza van! Tényleg az.

 

Az étlapot megnézve rögtön látszik, hogy a LeviBá a mostani trendekkel szembe menve nem „felárazott” ételeket kínál, hanem reális áron, nagy adagokat szolgálnak fel. Őszinte leszek, örülök, hogy nem a turisták által leginkább látogatott parti részen található az étterem és hogy nemcsak a szezonban gondolkodnak, mert így fürediként is nagyobb kedvvel mozdul ki ide az ember.

 

Nagy pirospont a tulajdonosnak, hogy minőségi „menüztetést” szeretne bevezetni a jövőben, mert úgy gondolom, van rá igény a városban. Ezen kívül még több olyan étel és ötlet is van a tarsolyában, amit szeretne megmutatni. Kíváncsian várom, hogy a szenzációs rukkolás körtés saláta és francia hagymaleves, no meg az isteni pulled pork után mivel lep meg még minket Levi.

 

Mutatok nektek néhány finomságot az étlapról. (A fotókért köszönet a LeviBá Street Foodnak és Szabó Miklósnak, aki lencsevégre kapta az étterem ínycsiklandó fogásait.)

 

1/4

A beszélgetés végéhez közeledve kaptam egy (szó szerint NAGY) meglepetést: egy nagy tál Pho levest próbálhattam ki, kóstolhattam meg. Gyöngyi és Levi elmesélték, hogy ők régóta nagy rajongói ennek a vietnámi marhahúslevesnek, ami többek között a benne lévő gyömbér és chili miatt jó immunerősítő is (és ahogy már talán láthattátok a LeviBá Street Food Facebook oldalán is, https://www.facebook.com/levibastreetfood/ másnaposságra is kiváló). Most már nem kell a világ végére utazni, ha szeretnétek megkóstolni ezt az igazán finom ételt, amelyet mindenki a maga szája íze szerint tud kiegészíteni, hiszen a tálaláskor ecetes fokhagyma, paprikakrém és erőspaprika is kerül a tányér mellé. Ezekből mindenki annyit ad a leveséhez, amennyit az „ingerküszöbe” enged.

 

Minden jónak vége szakad egyszer és nem volt ez most sem másként, hiszen én dolgozni indultam, Levi pedig a szombati nagy focis rendezvényre készült, melyen a LeviBá települt ki a szomszédos focipályához.

 

Apropó rendezvény: ha szeretnéd a születésnapodat vagy más jeles napot megünnepelni, erre is van lehetőség. További információért hívd a +36 20 956 8060-as telefonszámot!

Köszönöm Mozsolits Leventének és párjának, Gyöngyinek, valamint az egész LeviBá-csapatnak, hogy kicsit beleshettem a kulisszák mögé és hogy megmutatták nekem Füred új, szerethető street foodos helyét!

 

Különleges ajánlataik, jövőbeni programjaik miatt érdemes követni őket az Instagramon (https://www.instagram.com/leviba.info/) és a már korábban említett Facebook-elérhetőségen is!

 

 

Share on Facebook
Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now