kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon

Nyitott ház

2017/12/04

A mostani blog-bejegyzés több szempontból is különleges számomra. Kezdem a kályhától.

 

Még októberben a Koczor Pincészetnél tartott csokis-boros vacsoraesten lettem figyelmes arra, hogy a szomszéd asztalnál ülő házaspár németül beszélget. A vacsora végén "egyesítettük asztalainkat" és félig németül, félig magyarul elindult egy nagyon érdekes, tartalmas beszélgetés. Egy hihetetlenül közvetlen, a világra érzékeny és nyitott házaspárt ismerhettem meg, akikről korábban csak hallomásból voltak információim. No, így ismertem meg Fritz Mónikát és Bélát.

 

Már akkor októberben is éreztem, hogy nem mindennapi emberekkel ültem egy asztalnál. Mónika evangélikus diakonissza és textilművész, Béla profi szaxofonos és fotós - igaz, az előbbit már csak nagy "körbeudvarlások " után egyetlen egyszer fogjuk tudni a saját fülünkkel is leellenőrizni, mert régi barátjával, Jehoda Ferenccel a Koczor Pincészetnél február 10-én adnak utoljára koncertet. A zene és a fényképezés szeretete végigkíséri az életét, s Mónikával nyugdíjas éveikben a művészetek iránti szerelmüknek kívánnak élni.

 

1978-tól jártak Balatonfüredre mint nyaraló, de 1999 óta balatonfüredi lakosok, hála Istennek, mert így kicsit mi is részesülhetünk a "csodából". 

 

 

 

 

November közepén megcsörrent a telefonom: "Halló, itt Fritz Béla!" Akkor, abban a telefonbeszélgetésben mesélte el nekem, hogy hagyta magát meggyőzni és még egy koncertet ad utoljára. Snitt, pár hetes szünet, majd egyszer csak kaptam egy fülest: december 2-án és 3-án mindenképpen menjek el Mónikáékhoz, mert valami különleges dolog történik náluk ilyenkor minden évben.

 

Gyanútlanul érkeztem a Kósa Pál utcába, mert nem tudtam, hogy hogyan is képzeljem el a "Nyitott ház" programot. No, hogy legyen mihez kötni vagy hasonlítani az élményt, gondoljatok a mesebeli mézeskalács házikóra, meg a rejtekadó erdőre! A kapu, magyar viszonylatban nem megszokott módon, sarkig tárva, a kert telis tele díszekkel, gyertyákkal és égőkkel (később megtudtam, hogy pár éve a Virágos Magyarország versenyben másnak is ez a kert tetszett a legjobban). Figyeljetek csak, mutatom!

 

Ahogyan a kikövezett ösvényen elértem a kis házig (Mónika műhelye, kuckója, kincses bányája), ami a szeretetvendégség helyszínéül szolgált, egy egész mesevilág tárult fel előttem. Amikor beléptem az ajtón, hirtelen azt sem tudtam, hová nézzek, mert annyi kedves dísz és Mónika gyönyörű (most éppen karácsonyi és ünnepváró) hímzései fogadtak mindenhol. Barátok, ismerősök és szomszédok beszélgettek és tessékeltek maguk közé a kuckó belső helyiségébe, ahol szépen terített asztallal és finomságokkal várták a vendégeket a házigazdák. 

 

Bár csábító volt a sok finom falat, meg a puncs illata, ami belengte az egész szobát, de engem mégis a sok különleges alkotás érdekelt inkább. Olyan finom, apró öltésekkel és számomra eddig ismeretlen technikákkal készült a legtöbb kép vagy patchwork "takaró", hogy bizony néha azon kaptam magam, hogy az orrom hegye hozzáér a textilhez, annyira közelről próbálom meglesni a mintákat. Komolyan olyan volt, mintha egy manófalvi manó varrta volna ini mini tűvel. Minden elismerésem Mónikának!

 

Amikor már csak 7-8-an maradtunk, Mónika és Béla megmutatta a műhely első, második és harmadik, de még sokadik hallásra is legmókásabb nevű részét, a lakóvécét. Azt hittem, nem jól hallok. Azt sem tudtam, mire számítsak; erre amikor kinyílt az ajtó, a sarokban megbújva láttam egy vécét, de ez valójában eltörpült a polcok és szekrények mellett, amiken szín szerint szortírozva, befőttes üvegekbe zárva több ezer gomb szunnyadt. Aztán a háziasszony kihúzott néhány fiókot és majdnem dobtam egy hátast, igazából csak a hely szűke miatt nem lett így, mert szépen összehajtogatva, naná, hogy megint színek szerint szétválogatva rengeteg kis anyag-darab állt a fiókokban. Szabásminták, ötletek, tervek sorakoztak, várva a megvalósításra. 

Amikor a háziak mesélni kezdtek az életükről, utazásaikról és az ideköltözésükről, a beilleszkedésről, úgy éreztem, két (a szó jó értelmében vett) kalandorról hallok élet-mesét, akik bizony hasznosan, szeretettel és értelemmel töltötték meg eddigi életük minden percét. A Múzsa Egyesület tagjaként több kiállításon is megjelennek munkáik és igazi közösségi emberek. Hallva, hogy hányan keresték fel őket az első adventi hétvégén, nem is kérdés, hogy mennyien szeretik őket.

 

Őszintén bevallom, másnap is visszamentem, mert fényes nappal is szerettem volna meglesni a kertet és a dekorációt. Újabb érdekes történeteket hallottam és addig gondosan elpakolt alkotások kerültek elő, no meg kinyíltak a szépen válogatott gyöngyökkel teli fiókok. Éreztem, elgyengültem. (Egyik gyengém a gyöngyfűzés és gyöngyékszerek készítése.) 

 

Már most rengeteget írtam, pedig még mennyi mesélnivalóm lenne! Érzem én, vissza kell még ide térni, mesélni kell még erről!

 

És hogy végülis mi is ez a nyitott ház dolog? Mióta Balatonfüredre költöztek, minden évben, advent első hétvégéjén tárt karokkal és kapukkal, meg sok szeretettel várnak mindenkit, hogy együtt hangolódjanak az ünnepre. Remélem, aki ezt a bejegyzést olvassa és még nem járt náluk, kedvet kap hozzá, hogy jövőre ellátogasson a házaspárhoz. Köszönöm, hogy az idei adventemnek ilyen szép kezdést adtak, aminek igazán megható, kedves folytatása volt a vasárnapi gyertyagyújtás Arácson Kara Zsuzsannánál.

 

 

Ezzel a mai bejegyzéssel zárul az „új belépők sora” erre az évre, a hétvégétől az eddigi „blogosaimhoz” térek vissza, meglesem, hogy kivel mi történt, mióta náluk jártam. Tartsatok velem!

Share on Facebook
Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now