Keresés
  • Németh Anikó

Nyaralás itthon (2.rész) - A Bodza és a HerbMade felfedezése



No, ott hagytam abba tegnap, hogy az Eau de Tihanynál tettünk látogatást Ági barátosnémmal. Ezután az Apátság irányába indultunk el, mert egy finom kávéra és egy hűsítő élményre vágytunk a nagy melegben. A Bodza Fagylaltozóba tértünk be, mert tudtam, hogy nem fogunk csalódni. Annyian ajánlottátok már a figyelmembe a Tourinform szomszédságában álló helyet, hogy tudtam, ennyi ember nem tévedhet!



Már régóta szerettem volna azt is megtudni, hogy miért éppen Bodza lett a fagylaltozó neve, s Németh Kornél, a Bodza „ízfelelőse” és tulajdonosa végre fellebbentette a fátylat erről a „titokról”. Mint megtudtam, a valódi bodzából készült fagylaltjuk olyan népszerű volt, hogy igazából a hely „névjegyévé” vált. Sőt, Orosz Barbara, a Tűsarok műsorvezetője is írt róla az egyik bejegyzésében, mert az influencert is levette a lábáról egy a fagyi.

Bár sokan voltak, egy rövid időre mégis sikerült Kornélt elcsípnem és több kérdést is feltennem neki. Míg beszélgetnem vele, addig a mindig mosolygós lányok tartották a frontot és szolgálták ki a vendégeket.


A pult zavarba ejtő választékát végignézve láttam, hogy a nagy klasszikusok mellett – mert Kornél hiszi, hogy ezeknek mindig is lesz helye a kínálatban – különleges ízek is helyet kaptak. Az idei év nagy slágere a banános fagyi, de természetesen nem hiányozhat a tihanyi levendula sem.

Jómagam ugyan nem vagyok egyszerű eset, hiszen a cukorral, a gluténnel és a tejjel is akadnak gondjaim, de még én is találtam olyan fagyit, amiból bátran ehetek; sőt a glutén-érzékenyekre gondolva, gluténmentes tölcsérbe is kérhetik a „mentes” finomságokat a Bodza vendégei!


Ha már az alapanyagoknál tartunk…Kornél, mint az ízek megalkotója, elmondta, hogy számára fontos, hogy „mű” hozzávalóktól mentesen, minél több helyi alapanyagból, ízletes és egészséges finomságok kerüljenek ki a keze alól. A levendula szörp, melyet a fagylalt készítéséhez használ, tihanyi termék és s még egy helyi összetevő van, amely minden más fagyinál finomabbá teszi a Bodza termékeit: ez a szív – mert hogy itt minden szívvel-lélekkel készül.

Míg a kávémat ittam és Kornélt hallgattam, óhatatlanul „körbejárt” a szemem – ez amolyan női rutin – és egyből kiszúrtam a kedves kis díszeket és virágokat, de megakadt a szemem egy festményen. A hely nemcsak engem fogott meg, egy kedves vendég ecsetet ragadott és megfestette a Bodzát. A képet azóta bárki megcsodálhatja, aki ellátogat a fagylaltozóba.

Én a kávém végére értem, s búcsút vettem Kornéltól is – hiszen egyre többen érkeztek és minden kézre szükség volt. Mielőtt még elbúcsúztunk, néhány Hello Füredes meglepetésről is szót ejtettünk. Ezek közül az elsőről már Ti is tudhattok, hiszen javában zajlik a játék az 5000Ft-os ajándékutalványért!

Még a Bodza árnyékos menedéket adó napernyője alatt megbeszéltük Ágival, hogy a HerbMade Teasarok és Ajándékbolt lesz a következő és egyben utolsó célpontunk. Látjátok, úgy eltöltöttünk egy egész délutánt Tihanyban, hogy észre sem vettük, hogy elrepült az idő! Innen is látszik, hogy bőven van itt is felfedeznivaló.

Ha Ti is annyit jöttök-mentek Tihanyban, mint mi tettük, jól fog esni egy kis frissítő tea, amit ráadásul ti magatok tudtok összeállítani. Bizony, ebben rejlik a HerbMade nemrég nyílt üzletének egyedisége: a teasarokban Takács Feri bácsi gyógyteáiból mindenki maga állíthat össze egy keveréket, melyet aztán helyben fogyaszthat vagy egy helyes kis zacskóba töltve magával vihet, s akár ajándékba is adhat.

Ha az üzletben kortyolgatjátok el a teátokat, miközben elkészül vagy hűl az ital, van időtök körülnézni és számos, igényes levendulás termék közül válogatni. Mielőtt felsóhajtanátok, hogy megint a levendula, elárulom, hogy a sok kínai bóvli helyett végre kézműves termékekkel, egyedi portékákkal találkozhattok a csöppnyi üzletben.

S hogy mi ragadott meg a nagyszerű teasarok-ötleten túl a HerbMade-ben? Már maga a bejárat, s az üzlet előtti kicsi színvarázs - a szép tulipános spalettáról nem is beszélve.

Szerintem mindenképpen megér egy misét és sétát a hely és közben még fel is frissülhettek!

Ahogy mondani szokták, egyszer minden jónak vége szakad, így a mi tihanyi kirándulásunk is a végéhez ért. Az autóhoz sétálva még fotóztam Nektek egy-két újabb célpontot, remélem, nemsokára ezekbe is ellátogathatok úgy, hogy közben egy jóízűt beszélgethetek a tulajokkal is.

Már majdnem este volt, mikor hazakocsikáztunk és közben arról beszélgettünk Ágival, hogy olyan érzésünk volt, mintha valóban Provence-ba utaztunk volna el egy mini vakációra. Nos, Ti mikor mentek Tihanyba?

0 megtekintés

kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now