Keresés
  • Németh Anikó

Nyaralás itthon (1.rész) - Az Illatok Háza

Frissítve: júl 13


Szóval, úgy alakult, hogy egy kicsit „lazább” napom volt a munkában, ezért megkérdeztem Ági barátosnémat, hogy mit szólna egy kis szomszédoláshoz. Nem ellenkezett, mert mondtam, hogy egy kis felfedezőútra viszem. Számtalanszor jártunk már mindketten Tihanyban, de ezúttal kicsit úgy éreztük magunkat, mintha tér- és időugrással Provence-ba érkeztünk volna.


Az Eau de Tihany volt az első állomásunk, s az „Illatok Háza” kertjébe lépve valóban úgy éreztük magunkat, mintha egy Provence-i nyaralás kellős közepén lettünk volna. Ez Hollán Éva (a Tihanyi Levendula Manufaktúra megálmodója) és párja, Nyárádi Zsolt érdeme, hiszen valami olyat hoztak létre, melynek csodájára járnak, s mely méltó tovább vivője dr. Bittera Gyula örökségének.

Az Eau de Tihany másik két üzlete (Levendula Bolt és a Levendula Galéria ) már nem volt ismeretlen előttünk, de az újonnan nyílt Illatok házában, a Csokonai utca 62-ben, az ingyenesen látogatható „Illatos időutazás” kiállítást úgy néztük végig Varró Szilvia részletgazdag, élvezetes vezetésével, hogy Ági is és én is azt éreztük a végén, hogy … WOW! Igen, a szavunk is elállt.


A kiállítás egy gyönyörű múltszázadi műemlék jellegű épületben kapott helyet és három ízlésesen és nagy gonddal berendezett termen keresztül vezeti el a látogatókat a „kezdetektől” a jelenig. A kiállítási anyag alapjául szolgáló gyűjtemény dr.Bittera Gyula életét és a hazai illóolaj-ipar történetét is bemutatja, számos, a családtól kapott használati tárggyal és fotóval, melyek közül sokat maga dr. Bittera Gyula készített.

A tihanyi levendula történetéről, dr. Bittera Gyula életéről, s a tihanyi levendula világhírnév felé vezető útjáról nemcsak mi, hanem több külföldi és magyar látogató is hallhatott vendéglátónktól az ingyenes tárlatvezetésen. A vezetés során megismerkedhettünk olyan érdekes, de ritkán látott és hallott információkkal is, melyek miatt még a tapasztalt idegenvezetőknek is érdemes betérniük. Az illóolaj tihanyi „atyjának” élete mellett egy kis történelmi kitekintést is kaptunk, s bepillanthattunk az illatok és a korabeli drogériák világába.

A látványmanufaktúrában ottjártunkkor is folyt a munka, s megnézhettük az éppen száradó termékeket, melyek közül Áginak a tortaszelet formájú tetszett a legjobban, én pedig egyszerűen nem tudtam választani. A szappanok mellett pezsgőlabdák, illatosítók és parfümök is készülnek az Eau de Tihanynál, s az épület felső szintjére, a bemutatóterembe és boltocskába lépve szinte körülöleltek minket az illatok.

Nagyon tetszett a különös gonddal válogatott bútorok stílusa és hangulata, s az a türelem és kedvesség, amivel fogadtak minket. Nem volt olyan kérdés, amelyre ne kaptunk volna választ! Megtudtuk, hogy a különböző (például natúr és bio) termékcsoportok és a folyamatos fejlesztések révén mára igen széles kínálatból választhat, aki az Illatok Házába vagy valamelyik Eau de Tihany üzletbe betér.

S ha valaki szeretne egy kicsit hosszabban elidőzni ezen a csodálatos helyen, melyről a Belső-tóra nyílik lélegzetelállító kilátás, nemsokára megteheti, hiszen az Illatok Háza a közeljövőben egy kávézóval bővül majd.

Remélem, a képek és a leírtak kedvet csinálnak Nektek és Ti is felkeresitek ezt a hihetetlenül szép, mesés helyet Tihanyban a Csokonai utca 62-ben!


Kíváncsiak vagytok, hogy a Csokonai utca után hol volt a következő megállónk?

Akkor olvassátok el a holnapi bejegyzést is, mert abból valóban minden kiderül!

0 megtekintés

kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now