Keresés
  • Németh Anikó

Kopogtatás nélkül...

Sokat tűnődtem a napokban hullámokon, s völgyeken túl, hogy miről írjak a vasárnapi bejegyzésben.

Két hete ilyenkor még azt terveztem, hogy a nagy kedvenc, Lovelyhome.hu-ról szóló bejegyzés után bemutatok Nektek más, a környezettudatosság jegyében és szellemében alkotó embert (többek között a szépséges nyakbavalóim megálmodóját, Colorosat), de mára az élet felülírta minden tervemet és elképzelésemet. Habár igyekszem változatlan maradni értékrend vonatkozásában, ugyanúgy már nem tudok írni, mint azelőtt.

Megváltozott a világ.


A hét elején még azon gondolkodtam, hogy a külföldön élő barátaimmal folytatott beszélgetések legfontosabb és legmegszívlelendőbb részeiből készítek Nektek egy összeállítást és elmondom, hogy miért szedek vitaminokat, miért inhalálok minden egyes nap és hogy miért van majdnem Paksi Atomerőművet lepipáló „fertőtlenítés” minden ki- és belépéskor itthon.


…aztán rájöttem, főleg a héten történt események és tapasztalásaim hatására, hogy aki fel tudja mérni felelősen a jelen helyzet súlyát és kockázatait, s higgadtan, megfontoltan, másra és magára vigyázva cselekszik, annak már éppen elégszer mutatták meg a videókat, cikkeket, képeket mások a Facebookon, Instagramon, a TV-ben és még ki tudja hány csatornán keresztül.


Úgy döntöttem, inkább elmondom, hogy mit ad nekem (s remélhetőleg másoknak is) ez a helyzet.


Mivel én már egyszer nagyon közel kerültem a halálhoz, nem félek tőle. Nem ijedtem meg annak lehetőségétől, hogy esetleg itt a „vég”. Viszont attól igen, hogy akaratomon kívül másoknak árthatok. Így számomra nem is volt kérdés, hogy lemondom a személyes találkozókat, csak online tartok órákat és mivel úgy osztottuk el a párommal a feladatokat, hogy én vagyok a „benti felelős”, nem megyek sehová. SEHOVÁ.


Mielőtt folytatnám, be kell vallanom, azon szerencsések közé tartozom, akik nagyon jól bírják az egyedüllétet és feltalálják magukat minden helyzetben. Úgy gondolom, én vagyok az, aki már annyi citromból csinált annyi limonádét az élete során, hogy úgy tudok nézni az ilyen helyzetekre, mint lecke, amit lecsendesedve meg kell érteni, majd szépen „vizsgázni” belőle.

Tudom, nem mindenki ilyen természettel van megáldva, s sietve hozzáteszem, hogy a szabadság, a kirándulás, a világ felfedezése számomra is meghatározó és kincs, de érzem, mikor nem ennek van itt az ideje – most egy belső világban kell felfedezőútra indulni, melyen mindenki csak a saját, eddig megszerzett muníciójára támaszkodhat…ahogy a népmesék hőse sem induláskor abrakolja a lovat, hanem folyamatosan gondozza.


Ezért aztán a hétvégéhez érve, átgondolva és mérlegelve a hét történéseit, úgy döntöttem, azzal próbálok javítani a helyzeten, hogy írok azoknak, akik fontosak nekem és talán tehetek értük valamit még a lakás falain belülről is; megkérdezem a barátaimtól, hogy hogy vannak és hogy összekötök olyan embereket, akik tudnak és akarnak egymásért tenni. Aztán azt is megfogadtam, egy lépést hátra fogok lépni, nem hagyom magam elsodorni az ár által, s végiggondolom, nekem mire van szükségem ahhoz, hogy „egyben tudjak maradni”.

Nem biztos, hogy arra, hogy minden online, streamelt, hyper-technikával hozzám eljuttatható csatornán keresztül zabálni kezdjem a programokat. Igazából ezzel ugyanazt a „tülekedést” és agyi túlterhelést, „zajt” engedném vissza az életembe, amit azelőtt is igyekeztem kerülni. Próbáltam tervet készíteni, órarendet írtam – mert valamilyen szinten kell tervezni, főleg nekem, aki rendszerben gondolkodom többnyire-, de be kellett látnom, hogy itthoni körülmények között ezek nem úgy működnek, mint szabadabb mozgástér mellett. Szerintem hozzám hasonlóan sokan „tömték túl” az első héten a napjaikat, s rengetegszer éreztek csalódottságot és kudarcot, mert a töredékét sem tudták teljesíteni annak, amit beterveztek (vagy szülők esetében, amit rájuk osztott a „gép”).


A legnagyobb tanulság ezért számomra, hogy legyünk türelmesek, elfogadóak és mielőtt biztosra vennénk valamit, rágjuk meg kicsit! Főleg amaz nagy internetről érkező „híranyagokat”… Ahogy a párom mondja, történelmi időket élünk, s én halkan hozzáteszem, hogy a viselkedésünkkel, a hozzáállásunkkal és azzal, ahogyan és amit (nem) teszünk, mi magunk írjuk… nincs másra mutogatás utólag, bocsika.

Szóval, én most próbálom képezni és tölteni magam, főzni, dolgozni, sokat olvasni, alkotni (legyen az magamnak varrt maszk vagy gyöngyből fűzött ékszer) és figyelni az embereket, hogy kiből mit hoz elő ez a helyzet, aminek a kellős közepében vagyunk.

Köszönöm, hogy annyi mindenkit visszahozott az életembe a Sors, akikkel kár lett volna nem tudni egymásról, s köszönöm azt is, hogy akiket közel érzek a szívemhez, azokkal megerősítette a kapcsolatomat. De mind közül azért vagyok a leghálásabb ennek a francos vírusnak, hogy ezekben a napokban gyorsabban meg tudom különböztetni az álarcosokat a maszkosoktól.


Én itt leszek, a blogot, mint egy kis „szobát” megtartom, ha szeretnétek, kopogtassatok be, nézzetek be, s vegyétek-vigyétek, ami Nektek is épülésetekre válhat!

Vigyázzatok magatokra és ne feledjétek, szomjúságban sem biztos, hogy a legelső kút vize hozza az igazi enyhülést!


Szeretettel:

Anikó

67 megtekintés

kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now