Keresés
  • Németh Anikó

Kezes-lábas beszélgetés Annával

Ha most ez egy podcast lenne, úgy kezdeném, hogy: Hunyd le a szemed és kutass egy kicsit! Keresd meg azt az érzést és pillanatot, amikor a legutóbb véghez vittél vagy megvalósítottál valamit, amiről már régóta álmodoztál! Megvan az a szívet melengető, büszke érzés? Ott bizsereg az ember mellkasában…

No, egy ilyen érzésben osztoztam Szoboszlai Annával, akivel a hét közepén beszélgettem most induló balatonfüredi pedikűr-manikűr vállalkozásáról. Annát évekkel ezelőtt ismertem meg, s igazából az ismeretségünk annak köszönhető, hogy az aznapi sokadik vásárlóként megkérdeztem a pénztárban ülő fáradt, de mégis kedves és mosolygós hölgytől, hogy ugye már csak pár óra és jöhet a pihenés. A vonalkódok pittyenése közben született egy ismeretség, ami idővel kinőtte a bolti kereteket, s szépen lassan tudtam meg egyre többet Annáról.


A Gyula és Békéscsaba szomszédságában lévő Békésből költözött Füredre évekkel ezelőtt, de kedvessége és közvetlensége miatt sokan már az elejétől azt hitték, helyi és mindig is itt élt. Könnyen megtalálja a hangot mindenkivel és humora, játékos jókedve sok mindenen átlendíti. Ahogyan szerdán beszélgettem vele, szinte vibrált a levegő a belőle áradó energiától, s csilingelő nevetésével egy pillanat alatt felvidított engem is.

Ahogy a pedikűrről és manikűrről kezdtünk beszélgetni, eszembe jutott az a pillanat, amikor az egyik vásárlásom alkalmával a pénztárnál állva kérdeztem tőle, hogy hogy van, mi újság. Azt mondta, hogy valami új, nagy dolog van készülőben az életében: tanul és pedikűrös lesz. A mostani beszélgetéskor is felidéztük ezt a pillanatot, s bár, nekem akkor meglepő volt, Anna azt mondta, hogy ez valahogy adta magát, hiszen mióta az eszét tudja, hozzájuk mindig is járt pedikűrös és fontosnak tartja az ápolt, egészséges, szép lábat. Ahogy beszélt róla, éreztem, hogy nem munkaként tekint rá, s a legjobb bizonyíték arra, hogy nemcsak a levegőbe beszél, hogy a látogatásom előtt nem sokkal járt maga is pedikűrösnél.

Az igényesen kialakított, minden szükséges eszközzel és berendezéssel felszerelt „stúdióban” beszélgettünk, ahol megtudtam, hogy Anna a klasszikus, száraz pedikűr vonalát viszi, ami a lábáztatás után szikézést és gépi (finomító) csiszolást jelent – mondom ezt azok kedvéért, akik nem ismerik annyira a lábápolás irányzatait. Ugyan sokan csak arra gondolnak, ha a pedikűr kerül szóba, hogy manapság nagy divat a színes, géllakkos köröm a lábakon is, azonban Anna elmondta, hogy ugyan ez a szolgáltatás is elérhető nála, de a speciális köröm- és bőrproblémák kezelését tartja a legfontosabb feladatának. Legyen szó akár egy cukorbeteg lábának rendszeres ápolásáról, akár egy csúnyán benőtt köröm kezeléséről – nemcsak a divat és esztétikum, hanem az egészség szempontjából is fontos a pedikűr.

A stúdió többi szolgáltatásáról beszélve Anna fontosnak tartotta elmondani, hogy nem műkörmösként, hanem kézápolóként várja a vendégeket; manikűrrel és géllakkozással áll a hozzá fordulók rendelkezésére. Hamarosan elérhető lesz nála a japán manikűr is, mely egyre népszerűbb az egészséges, ápolt és természetes körmök kedvelőinek körében, hiszen ennek a vonalnak az a lényege, hogy lakkozás helyett, a manikűr után tápláló, ápoló anyagokat juttatnak a körmökbe, visszaadva azok egészséges, ragyogó kinézetét.

Míg a lábunk többnyire késő tavasztól őszig van szem előtt, a kezünk egész évben árulkodik arról, hogy milyen hatásoknak van kitéve. Az ősz és a hideg idő beálltával egyre fontosabb a bőr és a körmök táplálása, s ennek egyik legjobb módja a paraffinos kézápolás. A meleg paraffinos ápolás jótékony hatással van a bőrre, az ízületekre és a körmökre. Alkalmazásának alapja, hogy a paraffin rendkívüli hőtároló tulajdonságokkal rendelkezik, ezért a szaunához hasonlóan fokozza a vérkeringést, erősíti a kötőszövetet, tágítja a pórusokat, ezáltal lehetővé teszi a bőrtápláló hidratáló krémek tökéletes felszívódását. Ottjártamkor kellemes őszibarack illatba szimatolhattam bele, amikor felemelte Anna a paraffingép fedelét.

A szolgáltatások mindegyike megvásárolható és adható ajándékként is; erre gondolva ajándékkártya és ajándékutalvány is elérhető.


A megnyugtató, kellemes hangulatú stúdióban kiléphet az ember térből és időből, s hogy az összehatás tökéletes legyen, fertőtlenítő és lazító hatású illóolajokkal párologtatásával teszi kerekké a kezeléseket Anna.



Másfél órás beszélgetésünk végén úgy éreztem, mintha „otthonról indultam volna haza”, s hálás voltam, hogy a beszélgetés során betekintést nyerhettem Anna életének fontos állomásaiba, s megosztotta velem élete új fejezetének örömét és sikerét, melynek kezdetéről még anno a pénztárban ülve mesélt.

Kívánom, hogy a vállalkozása beváltsa a hozzá fűzött reményeket, s hogy ti, aki hozzá fordultok majd, már az első alkalommal megérezzétek azt a sok szeretetet, energiát és lelkesedést, amivel Anna új hivatása felé fordul!


Ha kipróbálnátok szolgáltatásait és szívesen ellátogatnátok hozzá, keressétek őt Balatonfüreden a Rákóczi utca 15. szám alatt, ahová előzetes időpont-egyeztetés alapján tudtok bejelentkezni a +36307795075-ös telefonszámon.

6 megtekintés0 hozzászólás