kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
Keresés
  • Németh Anikó

Hello Füred Opatijában


Talán nem meglepő, ha idegenvezetőként azt mondom, hogy szeretek utazni. És talán azzal sem vagyok egyedül, hogy szeretek új dolgokat, érdekes helyeket felfedezni; így, amikor útra kelek (és hála Istennek ebben István, a párom is társam), mindig igyekszem azokat a részleteket megfigyelni, amik mellett mások talán elmennének.

Hosszas tervezgetés és fejtörés után idén az egyik testvérvárosunkra esett a választás a nyaralás szervezésekor. Régóta szerettem volna Abbáziát a saját szememmel is látni, mert akik ott jártak, mindig ódákat zengtek róla. Jártam délebbre Horvátországban, tulajdonképpen minden olyan városában jártam már az országnak, amit a magyar „turisztok” előszeretettel választanak úticélként, de Opatija eddig még valahogy kimaradt…

Azt hiszem, két olyan érvem volt, amik mindent elsöprően a horvát gyöngyszem felé tereltek:

1) Az opatijai (testvérvárosi) küldöttség tavaszi látogatásakor tolmácsként vettem részt egy vacsorán, s a horvát küldöttség több tagjával is beszélgettem. Kedvességük, természetességük és nem utolsó sorban szakmai (turisztikai) felkészültségük egyre inkább felkeltette az érdeklődésem a horvát testvérváros iránt.

2) Opatija csupán 4,5 órás autóúttal elérhető Balatonfüredről, ami igazán jól hangzik, ha az ember minél hamarabb a tengerben szeretné áztatni hab testét.

Én az a fajta utazó vagyok, aki szeret egy kicsit előre „felkészülni” a látnivalókkal kapcsolatban. Sőt, ezúttal egy találkozót is egyeztettem Neli Nežič-csel is, aki a nemzetközi kapcsolatokért, az európai integrációért és protokollért felelős Opatijában.

Gyönyörű időjárásban, szeptember közepén érkeztünk meg Horvátország egyik legelőkelőbb városába, az egykori Osztrák-Magyar Monarcia kedvelt üdülőhelyére. Nem véletlen, hogy Balatonfüred és Opatija testvérvárosok, hiszen annyi mindenben hasonlít a két város egymásra – ne menjünk messzebbre: mindkét város a turizmus bölcsője.

Nelivel Voloskoban találkoztunk és egy tengerparti étterem teraszán ülve beszélgettünk. A nyaralásunk 4. napján történt mindez, amikor már az eltelt napok után kialakult bennem egy kép a városról és környékéről.

Annyi kérdés kavargott a fejemben és annyi élményt gyűjtöttem már ennyi idő alatt is, hogy próbáltam 1-2 „fontosabb” téma köré rendezni a gondolataimat.

Rögtön feltűnt, hogy (valóban) mindenhol beszélnek angolul és hogy mindenhol a vendég az első. Neli szerint, ha egy ország és azon belül egy turizmussal foglalkozó város valóban nyitni szeretne és megmutatni magát, annak elengedhetetlen része, hogy a vendégeket több nyelven is meg tudják szólítani, hírüket és nevüket a világban megannyi nyelven öregbítsék. A testvérvárosi kapcsolat ápolását is azért érzik kulcsfontosságúnak, mert hisznek abban, hogy a két város tud egymástól tanulni és segíteni egymást a fejlődésben.

Opatijában tényleg a vendég az első és mivel ezt érezni is lehet, az itt nyaralók is sokkal kulturáltabban és türelmesebben viseltetnek a vendéglátók iránt, ha esetleg várni is kell valahol. Azt hiszem, e téren van némi lemaradásunk…

Mondhatjuk, hogy itt a határok közelsége révén természetes, hogy sokan tudnak olaszul, németül és még magyarul is (!), de azt gondolom, maga a tény, hogy a város Balatonfüredhez hasonlóan a turizmusra támaszkodik főként, elfogadhatóbb magyarázatként szolgál.

A közös nyelv és a szándék, hogy megértsék a vendégeket, nagyon szerethetővé tette számomra az opatijaiakat. Például a hotelünk éttermében és bárjában dolgozó Filip és Tanja az első perctől kezdve úgy köszöntek és beszélgettek velünk, mintha visszajáró vendégek lennénk. Velük beszélgetve beleláthattam a kinti „vendéglátós” életbe is, ami sokban megegyezik az itthoni szezon alatti hajtós időszakkal.

A vendégszeretet és a nyelv mellett a másik kellemes élmény a gasztronómiával kapcsolatban ért. A tenger mellett, az olajbogyó és a fantasztikus illatú fűszerek földjén, akár fine dining, akár hagyományos étteremben jártunk, mindenhol a helyit és a tipikusan horvát – kifejezetten erre a térségre jellemző – ételeket találtuk az étlapon. Az orrunk előtt készülő tengeri herkentyűs ételeket és grillezett csodákat nézve az amerikai, japán és német turistákkal együtt csorgattuk a nyálunkat és alig vártuk, hogy a frissen összeállított fogások az asztalunkra kerüljenek.

Három éttermet szeretnék kiemelni, melyeket jó szívvel ajánlok Nektek (s azt is, hogy foglaljatok, mielőtt mennétek, mert biza nem ok nélkül, mindig teltházasak az esték): Grill House Opatija, Ružmarin és Roko.

A Grill House-ról első ránézésre nem tudtam eldönteni, hogy milyen hely lesz. Az ételünkre várva nézelődtem és sok-sok családi ereklyén és fotón akadt meg a szemem. Megkaptuk az igazi házias, frissen grillezett ételeket, majd látva, hogy nyitott és érdeklődő emberek vagyunk, a hely tulajával, Nevioval a vacsora végén megitta István a „medicinát” is. Hol olaszul, hol angolul, hol németül beszélgettünk, s kértem, hogy hadd készítsünk egy közös fotót. Ekkor Nevio bevezetett a belső terembe és megmutatta az üzenőfalat, melyen a világ minden részéből érkező turisták írták le gratulációikat és köszönő szavaikat. Ha házias ízekre, vidám, családias hangulatra vágytok, ne hagyjátok ki ezt a helyet!

Nelivel való találkozásunkkor kértem, hogy ajánljon egy éttermet, amire helyiként is büszke. A Ružmarint az előző napon már mi is kiszúrtuk magunknak. A sétányról nyíló utca egyik eldugott kis szegletében áll a mindig teltházas étterem, melybe foglalás nélkül eszetekbe se jusson elmenni! Profi csapat (nem is kell mondanom, hogy minden nyelven IS beszélnek a pincérek) és lenyűgöző belső tér jellemzi az éttermet, ahol helyi ételeket kínálnak, hagyományos és újragondolt változatban. Ugyan nem tartozik a legolcsóbb helyek közé, viszont minden kifogástalan volt és minden tekintetben felejthetetlen élményt nyújtott. Aki a vacsora után szeretne egy kicsit levegőzni vagy elszívni egy szál cigarettát (vagy éppen várnia kell még az asztalára), a bejáratnál kialakított „chill” részen veszhet el a párna-tengerben.

A harmadik választás mondhatjuk, hogy a „véletlen” és a szerencse műve volt, de nem hiszek a véletlenekben. Fortuna viszont valóban velünk volt, hiszen foglalás nélkül, az egyetlen szabad asztalhoz érkeztünk. A forgalmas utcára néző teraszon ülve én az elsuhanó autókat, a világ minden részéből érkező turistákat és a gyönyörűen felújított régi épületeket figyeltem, amíg István a kagylókat nyitogatta és falatozgatta sorban. Ide később is visszatértünk, akkor már én is belevetettem magam a gasztro-örömökbe. Komolyan, olyan érzés volt a balomon a két 70+-os amerikai hölggyel, a jobbomon pedig egy kanadai házaspárral, mint amikor az ajándékosztást várják a gyerekek. Úgy néztünk és csodálkoztunk rá egymás tányérjára és a fantasztikus fogásokra, s aztán úgy beszélgettünk mindenféléről, mintha mindig is ismertük volna egymást.

Az ételeken kívül az építészet és az építészetben a különböző stílusok, népek és kultúrák keveredése tetszett nagyon! Arról nem is beszélve, hogy a régi épületek túlnyomó része ma is használatban van, legtöbbjük fel van újítva és hotelként, kiadó apartmanként vagy üzletként várja a vendégeket. Fantasztikusan jó érzés látni, hogy a múlt és a jelen nemcsak múzeum és látogatóközpont képében tud egy régi villában vagy nyaralóban összekapcsolódni.

Apropó, fantasztikus látvány: a parkok, kertek és különösen az Amerikai Kert (ahol magyar paprika is megtalálható); a város fölé magasodó dombtetőre épült Angyali Üdvözlet Templom és a köztéri szobrok olyan harmonikus, kiegyensúlyozott képet adnak, melybe szinte beleolvad és amelyben rögtön otthon érzi magát az ember. Sokan mini Monte Carlonak hívják a várost – kíváncsi vagyok, hogy a fotókat nézve Nektek is ez jut-e eszetekbe.

A szezon vége felé közeledve is minden este programokkal várták a turistákat és a tengerpart mentén végigfutó, szépen kiépített, kövezett sétaút megannyi kávézóval és bárral (sötétedés után szépen, ízlésesen kivilágítva) szinte csak úgy vonzotta az embereket.

A parkolás nem olcsó mulatság Opatijában (tessék tájékozódni, mert kellemetlen meglepetés érheti az utazót, ha ott szembesül csak az 500-600-700Ft/órás tarifákkal, illetve a parkolóhelyek erősen korlátozott számával), viszont „cserében” a tengerpart mindenhol nyitott és ingyenes bárki számára. Azt hiszem, nekem itthon ez hiányzik a legjobban: jobban „hozzáférni” a Balatonhoz…

Összességében elmondhatom, hogy minden szempontból tökéletes választás volt Abbázia és remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ebben a csodás városban és régióban töltekezhettem!

Hogy Ti is kaphassatok egy darabka „Horvátországot” ajándékba, egy kis játékkal kedveskedem Nektek! Figyeljétek a Facebookot és szálljatok versenybe a nyereményért!


94 megtekintés
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now