Keresés
  • Németh Anikó

(S)örvendek!


Emlékeztek? Nemrég Budapesten a Fehér Nyúl Sörfőzdében jártam, ahol megnéztem, hogy hogyan is készülnek a Balaton17 finom, kézműves sörei.

Azóta a Hello Füred nyereményjátékában már gazdára is talált az 5-ös Balaton17 -csomag.

Az előző bejegyzésemben azt is említettem, hogy nemcsak Budapesten, hanem a Balatonnál és konkrétan Balatonfüreden is elérhető és kóstolható mind az 5 finom kézműves remek. A Balaton17 kiemelt partnere az Első Füredi Sörház Gastropub (8230, Balatonfüred Gyógy tér 3.), ahol ínycsiklandó ételek mellé (is) kortyolhatjátok a Balaton17 söreit.

Gondoltam, ellátogatok a Sörházba és megnézem, hogy ki az a bátor, aki a szőlő és bor nemzetközi városában sörös profilú helyet "mer" nyitni. Nagy szerencsémre, pont egy kóstolóval egybekötött programba csatlakozhattam be, így a hely új séfjével is találkozhattam a két tulajdonos (Polányi Tamás és Csomasz Péter) és Sziszi, a kedves felszolgálólány mellett.

A kóstolón egy nagyon finom paradicsomos, kacsamájas előétel után csülköt kóstolhattunk, amelynek elkészítéséhez a séf a Balaton17 Kormorán fantázianevű

IPÁ-ját is felhasználta. (Nyugalom, eddig én sem tudtam, hogy mit takar az IPA rövidítés, de már tudom: az India pale ale, röviden IPA egy brit eredetű felső erjesztésű sörfajta.) A desszert könnyű, finom, epres volt - ugye mondanom sem kell, hogy engem levettek vele a lábamról!

A kóstoló után, amikor a többi vendégtől búcsút vettünk és magunk maradtunk, alkalmam nyílt beszélgetni Tamással és Péterrel a Sörházról és a terveikről.

Arra a kérdésemre, hogy nem vall-e túlzott bátorságra egy "boros" városban "sörös" dologba kezdeni, mindketten mosollyal és nevetéssel válaszoltak, és egy határozott NEMet mondtak.

"Pontosan ezért van létjogosultsága a Sörháznak - mondta Péter -, mert bizony sokan vannak, jómagam is, akik nem a bort részesítik előnyben. Hiánypótló ez a hely, hidd el!"

...ezzel mondjuk egyet kell értenem, mert én is sok olyan embert ismerek, aki így vélekedik.

Bár a Sörház már a tavalyi évben is várta a vendégeket a Horváth ház Balaton felé néző oldalán, az idei évben sok újdonsággal készülnek. Az eddigi rendezvények mellett, mint a szurkolós BL-estek (ahol az adott csapatok és országok nemzeti különlegességeit lehetett kóstolni a meccsek közben) vagy a legénybúcsúk, ettől az évtől a Sörház tematikus hetekkel, különleges sörkóstolós gasztro-estekkel várja vendégeit. Nemcsak a sör-rajongókra gondolnak, a ház bora és finom üdítők is felkerülnek az itallapra, s garantáltan mindenki találhat majd fogára valót.

A "vendégcsapokon" rendszeresen bemutatkoznak majd kis, kézműves söröket készítő sörfőzdék és tervben van egy sörfesztivál megszervezése is, amolyan "mini Oktoberfest".

A programokról beszélgetve, Péter még megemlítette, hogy a különterem kiváló helyszín lehet osztálytalálkozók, születésnapok, illetve kisebb létszámú társaságok zárt körű rendezvényeinek megtartására.

Kíváncsian várom a folytatást és biztos vagyok benne, hogy ide még többször vissza fogok térni!


0 megtekintés

kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now