Keresés
  • Németh Anikó

Füreden újra ÉgSzínKék az ég!

Az elmúlt 2 hónap bőven tartogatott kihívásokat mindenki számára. Volt, aki pánikba esett, volt, aki racionálisan kezelte a dolgot, és olyanok is voltak, akik próbálták kihasználni a „kényszerpihenőt”. No, én pont rájuk voltam kíváncsi, ezért ezen a héten és a jövő héten is ilyen bejegyzést olvashattok.


Kíváncsi voltam, hogy egy „vendéglátós” és egy „szállodás” – hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak – hogyan élte meg ezt az időszakot és mit tett az elmúlt hetekben!

Elsőnek az ÉgSzínKék tulajdonosát, sok különleges koktél és ital megálmodóját, Hámori Marcellt faggattam.

Rögtön egy nagyszerű hírrel indult a beszélgetés: az ÉgSzínKék bekerült a 10 legjobb vidéki bár közé, amelyek közül majd az 5 legjobb vidéki helyet díjazzák; illetve a 10 legjobb 2019-ben nyitott bár között is ott szerepel a füredi kávézó-koktélozó.


Az ÉgSzínKék is bezárni kényszerült a járvány miatt, de Marci ez alatt az idő alatt is dolgozott. Ahogy ő fogalmazott, még több ideje volt a terveit finomítani és megvalósítani, hogy aztán az újranyitáskor már ezekkel az újdonságokkal köszönthesse a vendégeket.




- Tavaly megfigyeltük, hogy a vendégek egyre inkább igénylik egyrészt a délutáni-esti ital mellé illő harapnivalókat, illetve a reggeliket. Az ősz és tél folyamán tehát kínáltunk is reggeliket és snack ételeket és a nyárra " élesítettük" a snack menüt – kezdte az újdonságok felsorolását Marci.

Mivel nagyon jó kávéjuk van, ezért bűn lenne 12-kor nyitni. Nagyon örülök, hogy az ÉgSzínKék erre is gondolt és korábban nyit a kávézó és koktélbár! Szóval, ha kedvetek tartja, már korán reggel ihattok egy finom, brazil vagy éppen etióp ültetvényekről származó speciality kávét. Mellé természetesen reggelit is kínálnak: friss csokoládés croissant; növényi tejes, cukormentes, banános chia puding vagy esetleg egy granola joghurttal? Ha nincs időd megenni az ÉgSzínKékben, akkor sincs semmi gond, hiszen sétálókehelyben tálalva helyben fogyasztásra vagy elvitelre is jó megoldás! S ha ez még nem lenne elég, természetesen naponta változó házi süteményekkel is várják a vendégeket.

A kevésbé édesszájú ÉgSzínKékezőkre is gondolt Marci és ami a sós reggelik vonalát illeti, nem lesz „gyenge” a felhozatal; 4 fajta bagellel készülnek. Ha csak „lazább” reggelire vágytok, akkor pedig indíthatjátok egy „mindenmentes” eper-kiwi-bazsalikomos smoothie-val a napot.


A délutáni snackek közül a pulled porkot, a tépett húsos szendvicset mindenképpen meg kell említenem Marci szerint, s ahogy mesélte, hogy mi lesz benne, összefutott a nyál a számban. Titeket is csigázzalak kicsit? Szóval: tépett malachús, cheddar sajt, házi szósz, csemege uborka, s egy könnyű, ropogós Cristalina tésztás Baguett. Jaj nekem… Ti is megéheztetek?!


S akinek ez még mindig nem volt elég: lesz még olívabogyó válogatás, kézműves sajttál, sonka-szalámi tál és IGEEEEEN, lesznek mártogatós ételek: fűszeres hasábburgonya, panírozott mozzarella, és panírozott hagymakarika.


Ha a csepegtetéses kávék rajongója vagy, jó hír lehet számodra, hogy lesz Cold Brew, ami 12 órán át készül és hidegen, tehát nem főzve.

Arra is kíváncsi voltam, hogy a programok terén mi várható. Idén nyáron továbbra is lesznek rendszeresen zenés estek a teraszon, ahol chill out és lounge zenékkel várják majd az ellazulni vágyó vendégeket. A nyitás óta nagyon sok programnak adott otthont az ÉgSzínKék és a jövőben is garantáltan változatos lesz a kínálat.

Mivel Marci igazi koktél-mágus, nem maradhatnak ki a koktél-újdonságok sem! Csak itt szólnék, Varga Zsoltné Mónika, hogy a vírus miatt elmaradt találkozót itt is pótolhatjuk – koktél, Hawaii, habzsi-dőzsi!


A rengeteg új koktél közül Marci kiemelte a tölgyfahordóban érlelt Negronit. Elkészítettek jó pár adag Negronit és egy kis aranyos 3 literes tölgyfahordóba tették pár hónapja. De figyelmet érdemel a „Frissen mosott” nevű koktél is, amit kókuszolajjal mosott fehér rummal készítenek (speciális, fagyasztásos eljárás melynek során a kókuszolaj tökéletesen átadja ízét a fehér rumnak- Marciék mossák, tehát ők készítik a kókuszolajjal mosott rumot is). Na az így készített rumból készítenek egy mentás, aperolos, grapefritos koktélt.

Csak kapkodtam a fejem a sok újdonságot hallva és akkor még nem is mondtam, hogy lesz néhány új rum és whiskey is a már amúgy is széles kínálatba.


A legérdekesebb számomra a gin & tonic-os téma volt, mert igazi kuriózumról mesélt Marci. A Balaton Gin idén nyáron debütál, különlegessége, hogy balatoni, illetve régiós összetevőkből áll össze az íze. Ezt egy bodzás tonikkal és egy levendulavirággal kínálja az ÉgSzínKék. Atya ég, összességében több, mint 100 féle gin & tonic variáció van az ÉgSzínKékben, de csináltak 20 párosítást annak, aki igazán a legjobbra vágyik!

Bár, eddig is rengeteg fantasztikus újdonságról meséltem, most jön az, ami fürediként méltán tölthet el minket büszkeséggel!

A Dr. Csizmadia Darab József szőlőnemesítő, Balatonfüred díszpolgára által nemesített szőlőfajta, a FüredGyöngye Füred saját szőlőfajtája! Nos, mostantól ez is megtalálható a rendkívüli itallap kínálatában. A Gyukli Pincében, limitált palackszámmal készült bor mellett egy másik Gyukli-tétel is elérhető mostantól az ÉgSzínKékben, amely a Feketefehér névre hallgat és Magyarországon egyedülálló módon ez egy fehérbor, ami kékfrankosból, tehát kékszőlőből készült.


Hű, a nemjóját! Erre mondják, hogy a bőség zavara! Akkor most már csak egy dolog van hátra: játsszunk egyet és a nyertes a 10.000Ft-os utalványt felhasználva meg is kóstolhatja majd, amiről én most itt írtam!

414 megtekintés

kapcsolat   hellofured@yahoo.com - 30 403 4066 

adatvédelem  

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now